A felfrissülés
élménye

A víz az élet alapfeltétele

Minden más csak ezután jön:

Ha nincs víz, nincsen szerelem, öröm, boldogság, de mindennapok sincsenek. A szervezetünknek ugyanis minden nap bőséges folyadékra van szüksége, hogy megfelelően működhessen.
A Fonyódi - egyik legrégebbi hazai márkaként - a mindennapi felfrissülés élményét nyújtja natúr, szénsavas natúr és ízesített forrásvizeivel.

A Balaton medencéje több millió évvel ezelőtt a Dunántúlt borító Pannon-tenger feltöltődését követő vulkanikus- és kéregmozgások eredményeként jött létre. A kezdetben több különálló tó 6-7000 évvel ezelőtt egyesült, s nagyjából kétezer évvel ezelőtt érte el egybefüggő formáját.

A Balaton déli partján található, Fonyód városának is otthont adó Vár-hegy és Sipos-hegy - a Tapolcai-medence tanúhegyeinek "kistestvére" - az említett vulkanikus mozgás során keletkeztek.
A terület - felszíni gazdasága mellett - a mélyben is igazi kincset rejtett, hiszen a miocén kori, mélytengeri mészkő, dolomit, bazalt és agyagpala rétegek között úgynevezett vízadó rétegek alakultak ki.

A Fonyódi Forrásvíz története innen indul, hiszen 1957. júliusában az akkor kezdődő geológiai kutatások során rátaláltak a kőzetrétegek között megbújó forrásokra és vízadó rétegekre.

A Fonyódi eredete

A Fonyódi története

A próbafúrások során a kutatók alkáliákat tartalmazó kálium-magnézium-hidrokarbonátos, úgynevezett savanyú-szénsavas vizet találtak Fonyód határában. A vizsgálatok után a nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag forrásvíz palackozása mellett döntöttek, így az 1960-as évek közepén, egy jelentős beruházást követően megkezdődött a Fonyódi Forrásvíz palackozása.

A Fonyódi fél évszázados története számos érdekességgel szolgál. Íze és minősége miatt a hetvenes években többször is elnyerte az akkor ikonikus, nagy jelentőséggel bíró Kiváló Áruk Fórumának védjegyét.
A natúr és szénsavmentes Fonyódi közkedveltségét jól mutatja, hogy Fonyódi Forrásvíz felhasználásával készült a kor egyik legkedveltebb üdítőitala, a Bambi is.

A márka népszerűségének és minőségének köszönhetően a rendszerváltást követően sem tűnt el. Az újabb kutak és modernebb palackozóüzem létesítését követően a Fonyódi Forrásvíz natúr és szénsavas változatai mellett megjelentek az ízesített termékek, amelyek több alkalommal is elnyerték a Magyar Termék Nagydíj elismerést.

Miért válaszd
a Fonyódit?

Kalcium és magnézium
2:1 arányban

A makroelemek közé tartozó kalcium és magnézium az emberi szervezet normális működésében létfontosságú szerepet tölt be. Sok más mellett a kalcium és magnézium természetes nyugtatóként hat, illetve kulcsfontosságú szerepet tölt be a magas vérnyomás kialakulásának elkerülésében. Mivel e két makroelem csak együttesen fejti ki igazán jótékony hatását, fontos, hogy megfelelő arányú legyen bevitelük. A Fonyódi forrásvíz az ideálisnak tekinthető 2:1 arányban tartalmaz kalciumot és magnéziumot!

Metakovasav, a szépség
és a fiatalság megörzője

A metakovasav a haj, a bőr és a köröm számára létfontosságú elem. Fontos szerepet játszik a porc- és kollagén szintézisben, az izületek megfelelő működésében, továbbá elengedhetetlenül szükséges a kötőszövetek vízmegtartó képességéhez. Jótékony hatásai miatt a metakovasavat a szépség és a fiatalság megőrzőjeként tartják számon. A Fonyódi Forrásvíz magas metakovasav-tartalma fogyasztóját hozzásegíti ahhoz, hogy testi-lelki harmóniában élje mindennapjait!

Ízből ötös

Itt az idő, hogy válassz magadnak
az ötféle Fonyódi ízesített üdítőitalból!

Tisztelt Partnereink!

Munkájuk és együttműködésünk hatékonyságának fokozása érdekében külön oldalon gyűjtöttük össze
azokat az információkat, amelyekre szüksége lehet. Oldalunkon a Fonyódi Forrásvíz termékcsaládról
megtalál minden szükséges információt.

Kérjük kattintson ide!

Adatkezelés GDPR


Kontakt:

Székhely
H-8640 Fonyód, Bézsenyi u. 1.
Postacím : H-8640 Fonyód, Pf. 94
Tel.: 06 85 361 266
Fax.: 06 85 361 607
e-mail:fonyod@fonyodi.hu

.
.
.
.
.

A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: GINOP-8.3.5-18/B